
Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek
Mentőhelikopter zajától volt hangos csütörtökön Nagykanizsa, miután egy férfit súlyos munkahelyi baleset ért egy helyi gumiszervizben. G. Péter mellett ugyanis szétrobbant egy traktorkerék, ami miatt operálni kellett a koponyáját, több bordája és az egyik lapockája is eltört, bal karja pedig műtétre szorult. Bal lábát az orvosoknak már nem sikerült megmenteniük, comb felett amputálniuk kellett.
Látogatáskor próbáltam hozzá beszélni, de a zokogástól erre alig voltam képest. Úgy tűnt, mintha erre reagált volna, ugyanis egy kicsit kinyitotta a szemét és az ajka is megmozdult. A nővérek azt mondták, hogy ez jó jel, de az orvosok tájékoztatása szerint az elkövetkező napok kritikusak lesznek
– mondta Ida, a sérült férfi édesanyja a Borsnak, majd hozzátette, mire fia a kórházba ért, majdnem kivérzett és nagyon alacsony volt a vérnyomása. Elárulta, nekik senki nem szólt azonnal, még Péter élettársa, és a többi gyermekük sem. Annyit sikerült megtudnia, hogy egy elkészült, embernagyságú traktorgumit készült felhelyezni, amikor az hirtelen felrobbant.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Állítólag 50 métert repült a gyerekem! A fiam munkáltatója viszont még nem adott tájékoztatást. Borzalmas volt látni a fiamat gépekre kötve
– fakadt ki az édesanya, aki elmondta, fia kereskedőnek és zongoristának tanult, és csak azért vállalta el a gumis munkát, hogy elköltözhessen tőlük menyasszonyával és ötéves kislányukkal, Lara Hannával.

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra