
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Folytak a könnyei a letartóztatásakor annak a 15 éves baranyai lánynak, aki megszülte majd megfojtotta koraszülött kisbabáját egy pécsi kollégium mosdójában. Ezután megpróbálta az újszülöttet a vécén lenyomni, azonban ez nem sikerült neki. Ott tanult és ott is volt kollégista. A kamasz mindenki elől titkolta terhességét. Január végén amikor a várandóssága 28. hetében járt, folyamatosan görcsölt, később vérezni kezdett ezután pedig beindult a szülés.
A nevelő telefonált a mentőknek, de a kiérkező szakemberek már csak az újszülött halálát tudták megállapítani.
A Baranya Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének minősített esete miatt emelt most vádat a 15 éves lánnyal szemben.
Az ügyészség javítóintézeti nevelésre tett indítványt, ahová akár négy évre is bezárhatják a fiatalt. Súlyosabb büntetést, 10 évet is kérhetett volna a lányra, de figyelembe vették, hogy jó magaviseletű tanuló volt és azt is, hogy a kisbaba koraszülött. Elképzelhető, hogy nem lett volna életképes. Felnőttek esetében ezért a bűncselekményért életfogytigtartó szabadságvesztés is járhat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen