
Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz
A nemzeti versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság konzultációt folytatott a légitársaságok kereskedelmi kommunikációjáról. A két hatóság a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény értelmében folyamatosan együttműködik egymással, hogy a lehető leghatékonyabban fel tudjanak lépni az esetlegesen jogsértő reklámgyakorlatok ellen.
A hatóságok megegyeztek abban, hogy amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság témavizsgálata során a versenyhivatal hatáskörébe tartozó feltételezetten jogsértő kommunikációt talál, úgy a GVH haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket, hogy minél kevesebb fogyasztó szenvedjen kárt a megtévesztő hirdetések miatt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A GVH évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, számos eljárást lefolytatott ezen a területen.
A nemzeti versenyhivatal az eljárásokon túl tájékoztató anyagokkal is segíti a fogyasztókat, hogy körültekintően vásárolják meg repülőjegyeiket és az utazási ajánlatok esetében is kellő óvatossággal járjanak el. Ezeken kívül gyakorlati tanácsokkal is segíti az utazásukat tervező fogyasztókat. Az utazási szezon kezdetén a GVH nagyon fontosnak tartja, hogy a fogyasztók felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így könnyebben elkerülhetik a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.
A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan figyeli a piacot és ha jogsértést észlel, haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó