A turizmus újraindulását is zökkenőmentesebbé teszik az útfelújítások

A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás nyomán sok száz turisztikai látványossághoz juthatunk majd el könnyebben, gyorsabban és biztonságosabban - erről írt hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium 

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a hazai vállalkozások és az egész gazdaság számára. A március közepével megindult útfelújítások elsősorban a mellékutakon emelik a szolgáltatási színvonalat, a helyközi buszjáratokét is.
Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

"2021-ben a tavalyihoz képest kétszeres hosszban, összesen mintegy ezer kilométeren kezdődhetnek meg a munkák. Az idei beavatkozások több mint kétszáz útszakaszon, 550 kilométeren javítják tömegeket vonzó turisztikai célpontok elérhetőségét. A tavaly óta körbekerékpározható Tisza-tó közúti megközelítését Jász-Nagykun és Heves megyében tíz projektben, több mint 42 kilométeren könnyítjük meg. Biztonságosabban autózhatunk, buszozhatunk az etyeki borvidékre az öt helyszínen, összesen kilenc kilométeren megvalósuló beavatkozásoknak köszönhetően. A Pusztavacs bekötő út felújításával Magyarország földrajzi középpontjához, két útszakasz rendbetételével pedig a világszerte ismert bokodi lebegő faluhoz juthatunk el kényelmesebben."

Az idei munkálatok eredményeként várakhoz (például Nógrád, Somogyvár, Sümeg), fürdőkbe (például Hajdúszoboszló, Kehidakustány, Lipót) és a gyulai várfürdőbe is zavartalanabbul utazhatunk majd közúton. Országos hírű búcsújáróhelyekre tartó (Andocs, Péliföldszentkereszt) és nemcsak gyerekfejjel izgalmas kisvasutakig vezető (Csömödér, Királyrét) szakaszok is megújulnak. Aki a nagy melegben hűvösbe vágyik, komfortosabban érheti el például a tapolcai tavasbarlangot vagy a márianosztrai börtönmúzeumot.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kifejtette: "az elmúlt évek legnagyobb, 1000 kilométernyi, többségében mellékutat érintő útfelújítási programja valósul meg idén. Ekkora volumenű munkálatoknál már számos olyan elem szerepel a projektek között, amely nemcsak két település közúti összeköttetését javítja, hanem a térség gazdaságát, turizmusát is élénkíti. A felújításokat és az üzemeltetési munkákat egyaránt igyekszünk úgy ütemezni, hogy a lehető legkisebb fennakadásokkal járjanak. Mivel idén várhatóan még többen választják a belföldi nyaralást, kikapcsolódást, a közlekedők sok helyszínen találkozhatnak építési területekkel. A szükséges forgalomkorlátozások, terelések miatt az úton lévők türelmét és megértését kérjük, ezeket a beavatkozásokat értük, a színvonalasabb kiszolgálásuk érdekében végezzük."

Címlapfotó: Magyar Közút 

2021. június 28. 06:07
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family