
Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz
Ressinka Imre saját közösségi oldalán nyilvános bejegyzésben osztotta meg a történteket. A Petőfi sétány biztonsági vezetője azt írta, hogy csütörtök reggel a TEK kiment a házához, ott megbilincselték és Kaposvárra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték, mivel egy névtelen bejelentő lőfegyverrel, és lőszerrel való visszaélés miatt feljelentést tett.
A házkutatás során a terrorelhárítási Központ munkatársai otthonában egyedül egy légpuskát találtak, amit azonnal le is foglaltak. Miután a férfit tanúként kihallgatták szabadon engedték.
A korábban katonaként, majd rendőrként is dolgozó férfi azt is leírta: szerinte azért jelentették fel, mert biztonsági vezetői pozíciójában már sokat tett a sétány biztonságáért, amely „nyerészkedő bűnözői köröknek” nem tetszett.
"Nyilván útban vagyok sokaknak, és teljesen nyilvánvaló az is, hogy egy ilyen aljas, valótlan, névtelen bejelentés, nem véletlenül történt pont a szezon közepén, de amit vállaltam, azt teljesíteni fogom, amíg én a sétányon szolgálok addig rend lesz." - zárta bejgyzését a korábban katonaként, majd rendőrként is dolgozó férfi.

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó