A rendőrökre támad a bódult férfi- Videó

A férfi egy öngyújtók töltésére szolgáló palack tartalmát szívta, amikor megzavarták a rendőrök.

2021. szeptember 29. 10:17

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a 26 éves férfi múlt vasárnap Budapest belvárosában egy dohánybolt előtt szívta a palack tartalmát. Ezt követően megjelentek a helyszínen a rendőrök, akik igazoltatni szerették volna a férfit, illetve felszólították, hogy hagyja abba a szipuzást.

A férfit ez nem hatotta meg, így nekiállt trágár szavakkal illetni az egyenruhásokat, miközben továbbra is szívta a gázt. Mikor a rendőrök kivették a kezéből a palackot, ő válaszul levette a kabátját, azt a földre dobta, majd elkezdte provokálni a rendőr őrmestert, akivel verekedni is szeretett volna.

A férfi ezután fenyegető mozdulatokat tett az egyik egyenruhás felé, akit végül megpróbált megütni. A rendőr az agresszor karjának megragadásával hárította az ütést, majd megbilincselték, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra.


A nyomozó ügyészség elrendelte a férfi őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a – korábban lopás miatt büntetett – férfit, aki nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség szerdán állítja a terheltet a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé.

Tömegbaleset történt az M1-esen, többen meghaltak
Az autópályát teljes szélességében lezárták a rendőrök.
Leesett egy szikláról, majd a mélybe zuhant egy kiránduló gyerek
Szerencsésen, néhány horzsolással megúszta a 20 méteres zuhanást egy négyéves gyerek, aki családi kirándulás közben ...
Virágnyelven árulták a lányok bájait a füredi bordélyházban
Vádat emeltek egy Balatonfüreden bordélyházat üzemeltető férfi és tizennyolc társa ellen - közölte a Veszprém Megyei...
Az iskolapadban, óra alatt drogozott a fiatal lány
A középiskolás lány egyáltalán nem zavartatta magát és az iskolában szívott fel egy csík kábítószert.
Csecsemőjével a kezében zuhant aknába egy telefonáló nő
Az anyuka és öt hónapos babája szerencsére nem sérült meg a balesetben.
A sok pofon után végre egymásra találtak
Nem csak a zene a tánc elengedhetetlen része, hanem a párosok közötti összhang is. Kováts Gergely Csanád szerint vol...
Milliókat kifizetnek a magyar macskáért
Hosszú szőrű, szőr nélküli, színes ruhákban pózoló és bajusz nélküli macskák. Különleges példányokkal érkeztek a mac...
A titkaikat is megosztották egymással
Szujó Zoli tartott Tillától, Lékai-Kiss Ramóna pedig azt derítette ki, hogy hány kávéval él túl egy sűrű napot a kol...
Megrendelésre készített embereket kínzó, szadista felvételeket
Szexuális vágyainak kiéléséért szadista videókat készíttetett egy vermonti férfi.
Még csak óvodás, de öt sztrókot kapott
Csupán kéthetes volt egy magyar kisfiú, aki újszülöttként öt sztrókot élt túl. A kis harcos leletei olyan súlyosak v...