
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
A baloldal 57 képviselője közül – az előzetes ismeretek szerint – tizenöt a Demokratikus Koalíció politikusa, tizenegyen ülnek a Momentum képviselőcsoportjában, tíz-tíz főt számlál a Jobbik és az MSZP frakciója, a Párbeszéd hat képviselőt delegál, az LMP pedig ötöt. Köztudott ugyanakkor: utóbbi párt négy politikust tudott a választásokon a parlamentbe juttatni, frakciója tehát nem a szavazópolgárok akaratából lehet az LMP-nek, hanem azért, mert Gyurcsány Ferenc DK-ja egy képviselői helyet átengedett neki.
S itt jön a lényeg. Minden képviselőcsoport számíthat különféle juttatásokra, így a bérkeret mellett például működési és ellátási keretre is. A Mediaworks Hírcentrumának információi szerint a baloldalon a DK egybe számított juttatásai rúgnak a legtöbbre, havi 57 millió forintra, de a csupán trükközéssel frakcióhoz jutó LMP is havi 31 millió forintra tarthat igényt.

Fotó: MTI
Az 57 képviselőt felvonultató hat frakció havonta összesen 256 millió forintra jogosult. Mindez leginkább azért érdekes, mert az előző parlamenti ciklusban, vagyis 2018 és 2022 között az akkor 63 politikussal dolgozó öt baloldali frakciót havi 197 millió illette meg. Bár hat képviselővel kevesebbje van most a baloldalnak, mint korábban volt, részben a frakciótrükközés miatt mégis havi hatvanmillió forint pluszhoz jutottak – az adófizetők pénzéből.
Érdemes még egy összevetést elvégezni. Eszerint a kormánypártok a maguk két frakcióba tömörülő 135 képviselője után havi 358 millió forintnyi együttes juttatásra szereztek jogot. Ehhez képest is figyelemreméltó, hogy a hat csoportban ülő 57 ellenzéki képviselő havonta 256 millió forintjába kerülhet a választópolgároknak.
A hat képviselővel rendelkező Mi Hazánk különféle havi kereteinek együttes összege eközben 33,5 millió forint.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval


