támadás

A nyílt utcán, hátulról támadtak meg egy kismamát

A győri járőrök rövid időn belül elfogták azt a 25 éves férfit, aki minden ok nélkül, hátulról megütött egy utcán sétáló kismamát.

A rendőrségre 2021. május 3-án 10 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Győrben, a Liezen-Mayer utcában megtámadtak egy kismamát. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy egy ütést érzett a tarkóján, amitől térdre esett. Amikor körülnézett egy sötét ruhás, maszkos férfit látott a közelében, akit kérdőre vont, hogy miért bántotta, azonban a támadó válasz nélkül sarkon fordult és elindult az Erzsébet-liget irányába. Az asszony kiabálására egy járókelő figyelt fel, aki odalépett hozzá, hogy segítséget nyújtson. Ezt látva a feltételezett elkövető visszafordult, majd megszaporázta a lépteit és futva elhagyta a helyszínt. A kismama személyleírása alapján a győri járőrök beazonosították, és rövid időn belül a Bajcsy-Zsilinszky utcában elfogták a verekedőt - olvasható a police.hu hivatalos oldalán. 

A nyomozók I. József 25 éves lakcím nélküli férfit – őrizetbe vétele mellett – garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a tettét, azonban nem tudott érdemi választ adni arra, hogy miért bántotta a számára ismeretlen nőt.

 

Címlapfotó: police.hu

2021. május 04. 06:50
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
Két fiatal az ablakban ülve, félig a kocsiból kilógva utazott, miközben harmadik társuk vezette az autót. A megdöbbe...
Vádalkut akart kötni az encsencsi sorozatgyilkos, azt állította a tárgyaláson, hogy tud egy közelgő emberölésről és ...
"Kitaposom a beled”. Ezt mondta egy anyuka egy 11 éves kislánynak, akiről azt hitte, hogy korábban megverte a gyerek...
Több napig fogva tartotta házában és úgy tudjuk, meg is erőszakolhatta áldozatát egy perkátai férfi. A családi házná...