A Napsugár most igazán mindenkié!

A nyár az élményekről és a feltöltődésről szól. Júniusban még az épület hűvösében, a nyári szünetben azonban már a kert árnyas fái alatt várja közönségét a Napsugár Bábszínház. Ahogy általában, most sem csupán a gyermekeknek szólnak a programok!

Egy bábszínház mindennapjai nagyon változatosak. Ezt igyekszik átadni nézői közösségének is a Napsugár Bábszínház előadásain, programjain keresztül. Júniusban még a szombati családi alkalmakra várják közönségüket babaszínházi előadással és óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt darabjukkal. A felnőtteket a Múzeumok éjszakáján szórakoztatja majd a társulat. Közben egy kisebb turné keretében a vármegye több településén is felbukkannak, ahová az első osztályos gyermekeknek viszik el a bábszínházat. Ha valaki azt gondolná, hogy ez éppen elég feladat, akkor eláruljuk, hogy az előadások mellett a háttérben egy felnőtteknek szóló előadás próbája zajlik és készül egy különleges kiállítás is Munkácsy MásKéPp címmel, a Munkácsy 180 programsorozat részeként, mely a Múzeumok éjszakáján nyílik és egészen az év végéig lesz látogatható. Mindez a nyáriszünetig tartó programok sora, de utána sem áll meg az élet a Napsugárban.


Júliusban és augusztusban több alkalommal is fellép a társulat a Gyulai Várfürdőben és a bábszínházban is lesz alkalom a szórakozásra. A hétvégéken a Munkácsy MásKéPp várja a látogatókat és három alkalommal előadással is készülnek, melyek ingyenesek lesznek. A fiataloknak Cseri Hanna bábrendező, bábszínész, énekesnő hozza el a nyár esték szabad hangulatát, míg a kisebbeknek, családoknak két vendégelőadással kínál lehetőséget a feltöltődésre a csapat. Ezeket az alkalmakat játszóház előzi meg.

Amikor valaki belép egy bábszínházba, azonnal megérzi, hogy ez valami más. Színes, izgalmas, titokzatos. Hagyományokra épülő, és ennek van valami megfoghatatlan patinája, közben újító és kreatív, amitől csak még vonzóbb lesz.

A Napsugár Bábszínházra jellemző kreativitás a következő évad programjában is megmutatkozik így, ha a nyáron mindenki kipihente magát és kellőképpen kiéhezett az új élményekre akkor érdemes belelesni a programkínálatba. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy ha eddig azt hitte a kedves olvasó, hogy a bábszínház csupán a kisgyermekeknek szól, akkor van egy jó hírünk! A Napsugár Bábszínház minden korosztálynak kínál előadásokat, programokat! Van babaszínházuk, játszanak óvodásoknak, kisiskolásoknak és a következő évadtól már kiskamaszoknak, középiskolásoknak is. Arról nem is beszélve, hogy nagy sikerrel fut felnőtteknek szóló előadássorozatuk, ami természetesen folytatódik.


„Történeteket, világokat teremtő erő, amit az előadások után is magunkkal viszünk a mindennapokba.”

„Nem csak ti vagytok kreatív csapat, hanem kreativitásra ösztönzitek a kicsiket is.”

Ezt a Napsugár Bábszínház nézői mondták. Ennek tükrében nézzük is mit kínál a jövőben a társulat. A 2024-2025-ös évad szokásosan a Bábozda évadindító nappal indul. A mellett, hogy az éved gerincét képező bérletes előadások zajlanak (az óvodás, iskolák már foglalhatnak is bérletet), természetesen a babaszínházi sorozat is folytatódik. A felnőtteknek szóló Kultúrszösz programban is érkeznek az új előadások és ezek az alkalmak a jövőben is lehetőséget adnak a beszélgetésre, a közösségi kikapcsolódásra is. egyfajta társasági eseményként érdemes tekinteni rá. Új területre merészkedik a Napsugár a kiskamaszoknak, középiskolásoknak készülő, feldolgozó bábszínházi előadásokkal, melyekből rögtön kettőt is kínálnak majd: Sziszüphosz, avagy a mozgás célja a nyugalom elérése és a Semmi című darabokat. Mindkettő nagyon izgalmas témát érint majd.

Tovább színesítik majd az évadot a szeptemberben megrendezésre kerülő Bábos Drámaíró Verseny, a jelenleg egyeztetés alatt álló nemzetközi együttműködések is, melyek keretében előadások, bábos foglalkozások érkeznek majd Békéscsabára. A sort Nemzetközi Bábfesztivál zárja majd, a tervek szerint egy öt napos bábos kavalkád keretében.

A részletekről a társulat közösségi oldalán!

2024. május 31. 10:27
Kitiltották az országból az ukrán ügynököt, aki Magyar Péter ukrán kapcsolatait segíti
Tseber Roland beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll Magyarországon – erősítette meg a Kormányzati Tájékoztatás...
Orbán Viktor: Példátlan! Egy nem NATO-tag titkosszolgálati akciót hajt végre egy NATO-tagállammal szemben
Péntek délelőtt Orbán Viktor is Albániába utazott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára.
Menczer: ha Brüsszel leválasztja Európát az orosz energiáról, akkor vége a rezsicsökkentésnek
A Voks 2025 során mindenkire szükség van – hangsúlyozta videójában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken.
Szijjártó: a kormány nem engedi, hogy Brüsszel tönkretegye a magyar gazdákat
A kormány nem fogja engedni azt, hogy Brüsszel bármilyen nemzetközi lépéssel tönkretegye a magyar mezőgazdaságot, a ...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: ukrán lejárató kampány zajlik Magyarország ellen
Egy Magyarország ellen zajló lejárató kampány tanúi vagyunk; ez nem ért véget, ez folytatódik - jelentette ki Szalay...
Egy vagyont csalt ki a trükkös nő a balatonfüredi férfitól
Őrizetbe vettek egy 55 éves nőt a balatonfüredi nyomozók és kezdeményezték a letartóztatását.
Exkluzív interjú Orbán Viktorral
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor a Tényeknek. A miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója ut...
A rászoruló családokat is támogatják
Mi köze a mesterséges intelligenciának a befektetésekhez? Erről is tartottak előadást egy nemzetközi konferencián Bu...
Megkéseltek egy férfit, majd kidobták egy autóból a népszerű turistahelyen
A rendőrség nyomoz, az elkövetőt egyelőre nem találják.
Gyógynövényeket ültettek a kórházkertbe
Fehér nyírfát, virágokat és gyógynövényeket is ültettek a Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Rehabilitációs Osztályá...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.