
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nem mindennapi fotót készítettek a szobi vasútállomáson, hiszen aki koránkelő, az egy tehénnel együtt várhatta a peronon a soron következő vonatot.
“A szobi vasútállomáson vár ez az állat a hajnali vonatindulásra. Sajnos zárva a jegypénztár, érvényes menetjegy híján ki van zárva az utazásból, pedig egy óra alatt akár a Nyugatiban is lehetne” – mondta a kép készítője.
A jelenet persze azonnal megihlette a kommentelőket, így akadt, aki szóviccel egészítette ki a szokatlan jelenséget, de akadt olyan is, aki majd elolvadt a látványtól, mások szerint pedig a jószág egyenesen az "Indul a bakterház" című filmből csavargott el.
Egyes információk szerint az állat végül nem szállt fel egyik vonatra sem, kikötve várta a gazdáját az állomáson.
Fotó: Csonka Lászlóné Marcsi

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen