
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Ahogy arról korábban beszámoltunk, még szeptember 6-án a Dunába csúszott egy Tesla a tököli komplehajtónál.
Az autóban a balesetkor senki nem ült, a tulajdonosa ugyan próbálta megfékezni a Duna felé guruló autót, de már nem tehetett semmit, így a partról nézte végig, ahogyan az elmerül a vízben.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat a parttól öt méterre bukkant rá a járműre, amit szeptember 11-én végül sikeresen ki is „halásztak” a folyóból. A mentési munkálatok teljes költségét a tulajdonos állta.
Most azonban eladóvá vált ez a "kétéltű" Tesla Model X, a hirdetés pedig fel is került a hasznaltauto.hu-ra. A tulajdonos 8,4 millió forintért hirdeti a luxusautót, amellyel a legolcsóbb Teslává vált hazánkban - szúrta ki a Totalcar.
Az eladó nem rejti véka alá, hogy az autó vízkáros, így már csak a vevőn múlik, bevállalja-e ilyen állapotban.
A képek szerint sokkal jobb állapotban van az autó, mint ahogy azt néhány napos dunai búvárkodás után várná tőle az ember. Jól látszanak még rajta a vízfolyások nyomai, főleg a hátulján, ahogy a csomagtartójából kizúdulhatott a folyó vize, és persze nem csillogóan tiszta, ezzel együtt valószínűleg nem sokáig lesz majd gazdátlan.

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt