
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Durva képsorok érkeztek a brazil Araçatuba városából, amelyet megtámadott egy 50 fős fegyveres banda hétfő éjjel. Az elkövetők legalább egy, de vélhetően több bankot is kiraboltak a térségben, majd embertelen módon tartóztatták fel a rendőröket.
A fosztogatást követően a banda számos túszt ejtett, ezután velük együtt körbeállták a helyi rendőrséget, hogy biztosan ne tüzeljenek a rend védelmezői. Eközben a csoport további tagjai felgyújtott autókkal zárták le a városba vezető utakat - írja a BBC.
A helyiek több lövésről és robbanásról számoltak be, azonban sérültekről egyelőre nem tudni. Az is tisztázatlan a hatalmas káosz közepette, hogy pontosan mennyit zsákmányoltak a rablók, azonban a helyi média szerint több hajléktalannak is adtak a pénzből.
A G1 híroldal arról számolt be, hogy a banda drónok segítségével figyelte a rendőrség mozgását a levegőből. Továbbá bombákat helyeztek el a város különböző pontjain, hogy biztonságban elmenekülhessenek. Egyet közülük biztosan felrobbantottak, amely áramszünetet okozott a város egyes részein, hogy a rendőrségnek még nehezebb dolga legyen.
Több autóval úgy menekültek el a támadók, hogy a túszokat odakötözték a kocsijuk tetejéhez és elejéhez, miközben hátulról fegyverrel figyelték, hogy követi-e őket valaki. A hatóságok szerint bizonyára elengedték azóta őket.
Ez nem az első eset a település történetében, ugyanis még 2017-ben több fegyveres elfoglalta a város stratégiai pontjait, mikor kiraboltak egy helyi magánbiztonsági céget.
A hatóságok nagy erőkkel keresik az elkövetőket, amelynek érdekében bevetették a Special Actions and Tactics Groupot, vagyis a brazil különleges erőket.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen