
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!« (1Móz 1,27–29).
A református egyház Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg.
A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.
"Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát" - tették közzé a reformatus.hu-n.
- Amikor Isten az embert megteremtette, akkor az nem véletlen, hogy férfinak nőnek teremtette és írja a Szent írásban, hogy lesznek ketten egy testté. Tehát a család alapja, a házasság alapja a férfinak, a nőnek, egy férfinak, egy nőnek a szövetsége, ezt szerettük volna megerősíteni, merthogy nagyon fölerősödtek ezzel kapcsolatban a társadalmi viták egész Európában, Magyarországon is. Világossá szerettük volna tenni, hogy mi ebből az álláspontból nem tudunk és nem is akarunk engedni -mondta Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a Tényeknek.
Az aláíró egyházak:
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház
Magyarországi Baptista Egyház
Magyar Pünkösdi Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus
Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye
Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)
Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
Címlapfotó:Facebook/reformatus.hu

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt