A magyarok pénzügyi tudása a nemzetközi élbolyban van, ám meg kell tanulnunk a gyakorlatban is alkalmazni az ismereteket

Megjelent az OECD legfrissebb nemzetközi összehasonlító elemzése, amely 39 ország, köztük Magyarország pénzügyi kultúrájának szintjét vizsgálta. A felmérések eredménye azt mutatja, hogy hazánkban már látható a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében végzett erőfeszítések eredménye. Magyarország kimagasló eredményt ért el a pénzügyi tudás kategóriában, ahol a 39 országból a 4. helyen végeztünk. A javuló eredmények mellett továbbra is szükség van a tudatos és célirányos pénzügyi szemléletformálásra annak érdekében, hogy a tudás gyakorlati alkalmazása terén is hasonló eredményt érhessünk el. 

A Pénziránytű Alapítvány közreműködésével 2010, 2015 és 2018 után negyedszer vett részt hazánk a felnőtt, 18-79 éves lakosság pénzügyi tudatosságának nemzetközi összehasonlító kutatásában. A pénzügyi műveltséget mérő komplex mutató három részeleme a pénzügyi ismeretek szintje, ezek alkalmazásának képessége, azaz a pénzügyi magatartás, valamint a pénzügyi attitűd. Az OECD által koordinált felmérés adatai azt mutatják, hogy a pénzügyi műveltség szintje valamennyi vizsgált országban további fejlesztésre szorul.

Magyarország esetében a pénzügyi műveltséget mérő komplex mutató a vizsgált országok átlagához közelítő értéket vett fel. A maximálisan elérhető 100 pontból 58 pontot értünk el, a 39 ország átlaga 60 pont (OECD átlag 63 pont), így a 39 ország rangsorában a 23. helyen állunk. Az elmúlt évek során hazánk a legjobb eredményeket minden mérésnél a pénzügyi ismeretek, pénzügyi tudás kategóriában érte el. Az alapvető pénzügyi fogalmak (pl. infláció, egyszerű kamat, kamatos kamat, kockázat, diverzifikáció) terén a legfrissebb magyar eredmények idén először azonban kiemelkednek a mezőnyből. A pénzügyi ismeretek rangsorában Magyarország a 4. helyen végzett, csak Hong Kong, Németország és Észtország eredményei voltak jobbak. Emellett a magyar megkérdezettek háromnegyede helyes választ adott hét pénzügyi ismereti kérdésből legalább ötre. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felnőttek szegmensében valamennyi ország közül a magyarok érték el a legjobb eredményt 92 százalékkal.

A fotó illusztráció

Bíztató továbbá, hogy a nemzetközi szinten is legnehezebbnek bizonyuló kamatozással kapcsolatos kérdések terén jelentős javulás észlelhető. Míg 2018-ban a teljes magyar megkérdezettek mindössze fele válaszolt helyesen az egyszerű kamatra, és 18,3 százaléka a kamatos kamatra vonatkozó kérdésekre, most ezek az eredmények 66 százalékra és 33 százalékra nőttek. Mindez azért is ad okot bizakodásra, mert a kamatszámításra vonatkozó ismeretek kihatnak az alapvető pénzgazdálkodásra és a megtakarítási, hitelfelvételi döntésekre is. Az előző méréshez képest Magyarország esetében az infláció fogalma kapcsán is érdemben nőtt a helyes választ adók aránya, amely összefügghet az elmúlt időszakban tapasztalt inflációs környezettel.

A pénzügyi kultúra további tényezőit vizsgálva az is látható, hogy az ismeretekben megjelenő pozitív elmozdulás egyelőre nem járt együtt a magatartásformák kedvező irányú változásával. A pénzügyi magatartás mérőszáma tekintetében Magyarország a nemzetközi mezőny utolsó negyedében helyezkedik el. Az eddigi mérések alapján az látszik, hogy a magyar fogyasztók tudatos pénzügyi magatartása, megfontoltsága jellemzően fordítottan mozog, mint a háztartások rendelkezésére álló jövedelem és a reálbérek változása. Néhány ponton azonban már érzékelhető javulás. A korábbi kutatások során csökkenő tendenciát mutatott azok aránya, akik háztartási költségvetést készítenek. 2018-ban csupán minden ötödik család tartozott ebbe a csoportba, a mostani mérésben már minden negyedik háztartás készített költségvetést. Szintén pozitív, hogy nem csökkent érdemben a magyarok megtakarítási hajlandósága. A 2022/2023-as mérésben három területen maradtak el a magyar eredmények leginkább a nemzetközi mezőnytől: a bevételek és kiadások rövid távú követése (25 százalék), pénzügyi termékek több különböző szolgáltató közötti összehasonlítása (8 százalék) és független pénzügyi tanácsadók véleményének kikérése (6 százalék).

A pénzügyi attitűd tekintetében a magyar válaszadók a résztvevő országok átlagánál valamivel jobban teljesítettek, ami a 39 ország rangsorában a 17. helyet jelenti. Általános nemzetközi tendencia, hogy 2022/2023-ban a COVID19 és a geopolitikai, energiaellátási bizonytanságok hatására erősödik a „carpe diem” szemlélet. A magyar eredményekből az rajzolódik ki, hogy az életkor előrehaladtával egyre felelősebb az attitűd, a nők hajlamosabbak takarékoskodni, mint a férfiak, illetve meghatározó a magasabb iskolai végzettség is.

A kutatás Magyarország esetében egyértelműen visszaigazolta, hogy a hosszútávú és jól felépített pénzügyi oktatási és ismeretterjesztési tananyagok és programok kimutatható és mérhető pozitív eredménnyel járnak. A pénzügyi tudás kategóriában elért, a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő eredmény hátterében az a hosszútávú pénzügyi ismeretterjesztő tevékenység is áll, melyet az állami intézmények, az oktatási tárca és velük együttműködve a Pénziránytű Alapítvány is végez. A bíztató trendek mellett a pénzügyi kultúra fejlesztése terén sok teendő van még. A meglévő tudás gyakorlati alkalmazása, valamint a pénzügyi döntéseket befolyásoló egyéb tényezők (motivációk, tervszerűség, körültekintés) a leginkább fejlesztendő területek.

2023. december 15. 09:22
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.