
Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment
A gyáli utca péntek este szirénázástól volt hangos. Az egyik házban majdnem gyilkosságig fajult egy italozás. Információink szerint egy leszerelt katona látta vendégül a szomszédját, de valamin annyira összekaptak, hogy a házigazda nyakon szúrta ismerősét.
Először annyit hallottuk csak, hogy megint elkezd ordibálni. És utána megjelent itt a mentő, sokáig itt volt, aztán utána megjelentek a rendőrök
– mondta a Tényeknek egy ottlakó.
A megkéselt szomszéd véresen ment haza, ahol 3 gyerekével és feleségével él. A nő hívta a mentőket, mikor meglátta, hogy a férjét megkéselték.
Úgy tudni, az áldozat csak annak köszönheti az életét, hogy hamar ellátták, valószínűleg elvérzett volna.
Az utcabeliek azt mondták, a támadó sokat italozik, olyankor különösen agresszív.
Már több ilyen balhéja volt, sokszor szoktak részegen ordítozni, körülbelül fél évvel ezelőtt szintén kinn volt a rendőrség, mert akkor pajszerrel fejbe verte valami ivócimboráját
– árulta el egy helyi.
Az erőszakos bűncselekmény miatt úgy tudni akkor bíróság elé is állították. Egy másik szomszéd viszont azt mondta, eddig jámbor embernek ismerte.
Mindene volt a kutya, még, amikor a rendőrök elvitték, akkor is azt mondta, legyenek szívesek a kutyámra figyeljenek
– mondta.
Kereste a Tények az ügyben a rendőrséget, levelükben azt írták, hogy emberölés kísérlete miatt indítottak a támadó ellen büntetőeljárást. A büntetett előéletű férfi akár 15 évet is kaphat.

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál