
A közmédia Karikó Katalint választotta az év emberének
A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus egy porcelán emlékplakettet kapott, és a közmédia folyosójának falát is díszíti majd a portréja.
Tenyek.hu 2021. május 18., kedd 13:41
Idén először adták át a közmédia év embere díjat, és ezentúl minden év végén olyan emberek kaphatják meg az elismerést, akik szakmai pályafutásukkal és életútjukkal maradandó értéket hoznak létre és nagy hatást gyakorolnak az adott év eseményeire - írta a hirado.hu.
Az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel elmondta, hogy az volt a céluk, hogy a magyar közmédia is megmutassa, kik azok a személyek, akik mindenképpen elismerésre méltóak, és akik letesznek egy olyat az asztalra, ami esetleg nemcsak Magyarország, hanem az egész világ szempontjából fontos.
Hozzátette, hogy a díjazott egy porcelán emlékplakettet kapott,és a közmédia folyosóinak falait is a díjazottak portréival díszítik.
Karikó Katalint elmondása szerint a leginkább az emberek levelei érintik meg, az, hogy a vakcina mit jelentett számukra.
Fotók: MTVA
+Ez is érdekelheti

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot


