
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Somogy vármegyében lévő karádi tó nádasának rabja lett egy férfi vasárnap délután. A 25 év körüli férfi a jéghideg iszapba ragadt, ahonnan már nem bírt kimászni – közölte az Országos Mentőszolgálat.
Szorult helyzetében még volt annyi lélekjelenléte, hogy a farzsebéből elővette a telefont és segítséget hívott.
A mentők több egységgel érkeztek ki a helyszínre, köztük egy helikopterrel is, amire szükség is volt, mivel a férfi nem tudta pontosan elmondani, hogy a tó melyik részén vesztegel. A mentőknek a tűzoltók, a rendőrök, a polgárőrök és a mezőőrök is a segítségükre voltak a mentésben.
A levegőből még éppen időben sikerült beazonosítani a sérültet, mentőhelikopterrel közel ereszkedtek hozzá, majd egy orvos segítségével sikerült felhúzni a férfit, akit ezt követően kivittek a vízpartra, majd súlyos fagyási sérülésekkel, de stabil állapotban szállítottak kórházba.
A címlapfotó illusztráció: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen