A járdán át akarta kikerülni a dugót Veszprémben, videón ahogy gázolt

A járdára hajtva akarta kikerülni a veszprémi körforgalom előtt kialakult dugót egy részeg férfi, amivel egy tizennyolc éves fiúnak súlyos, töréssel járó sérülést okozott. Az ügyészség most börtönbüntetés kiszabására tett indítványt ellene.

Súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása, valamint ittas vezetés miatt emeltek vádat azzal a 76 éves férfival szemben, aki 2022 októberében ittasan, kocsijával a járdára felhajtva kerülte ki a körforgalom előtt feltorlódott autókat Veszprémben, miközben egy gyalogost elsodort – közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.


A vádirat szerint a férfi tavaly október 19-én ittasan vezetett Veszprémben, amikor a belvárosban lévő körforgalom előtt a kiemelt útszegélyen át felhajtott a járdára, hogy a körforgalomba behajtásra váró autókat így kerülje ki. A járdán ekkor több járókelő sétált, köztük egy tizennyolc éves fiú is a szüleivel. A sofőr a gyalogosok felé hajtott, ennek következtében a fiú édesanyja félrerántotta gyermekét, azonban a kocsi ennek ellenére áthaladt a fiú lábán súlyos törést eredményezve ezzel.

A sofőr a baleset után sem állt meg, az úttestre visszatérve segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A körforgalomba a baleset idején behajtó egyik autós tanúja volt a történteknek, ezért a 76 éves férfit követve a közelben megállásra késztette, de az elkövető innen is továbbhajtott.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés és a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltás kiszabását indítványozta.

Címlapfotó: Facebook/Magyarország Ügyészsége

2023. június 30. 16:55
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...