
Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból
2021. augusztus 26-án 8 óra 10 perc körül Budapest XXIII. kerületében, a Helsinki úton egy kamionsofőr az ott menetrend szerint közlekedő hévvel ütközött. A baleset következtében a hév utasai közül hárman könnyű sérülést szenvedtek és a kamion rakománya az útra szóródott. A kamiont vezető 49 éves török állampolgárságú férfi a balesetet követően a helyszínről elmenekült és megpróbálta az országot is elhagyni.
A nagylaki határrendészek a férfit a határátkelőhelyen még aznap 20 óra 30 perckor elfogták, akit a BRFK rendőrei visszahoztak Budapestre.
A 49 éves török állampolgárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei őrizetbe vették és ellene közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indul büntetőeljárás.

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben