
Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban
Novozánszki Fanni eltűnésének ügye már több mint négy éve húzódik. A fiatal lány azóta sem került elő, sokak szerint Romániában lehet eltemetve. A legtöbb nyom továbbra is B. Lászlóra utal, így a bíróság július 13-án szerdán nem jogerős ítéletet hozott ügyében.
A botrány 2017-ben robbant ki, amikor bejelentették a lány eltűnését. Számtalan elmélet látott napvilágot a csaknem 5 éve tartó nyomozás óta.
A férfit az ügyészség azzal vádolta, hogy 2017. november 20-án értékeinek megszerzése érdekében, ismeretlen módon bántalmazta a nőt, majd az értékeket és a magatehetetlen reality-szereplőt autójával vitte el a helyszínről. A holttestet összekötözte, nehezéket erősített rá, majd másnap Szalkszentmárton közelében a Dunába dobta.
A hatóságok a férfi internetes keresési listáját is kielemezték, melynek során árulkodó eredményekre bukkantak. Ezeket a bírónő hozta nyilvánosságra a tárgyalás folyamán.
A bűnösségét mindvégig tagadó B. Lászlót életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, leghamarabb 25 év után szabadulhat feltételesen.
A tárgyalás további részletei este 18:00-kor a Tényekben!

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak