
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Vádat emeltek egy 24 éves férfi ellen, aki kábítószer és alkohol hatása alatt autót lopott Romhányban 2021. augusztusában.
A férfi az esti órákban eltiltása ellenére kocsival ment meglátogatni egy barátját Romhányba, útközben kábítószert fogyasztott.
Barátai társaságában megivott közel egy liter vodkát, majd a baráti összejövetelről távozva észrevett a közelben egy autót, amiben benne hagyták a slusszkulcsot.
Mámoros állapotában úgy döntött, hogy ellopja. Először Rétságra hajtott, hogy benzint és vodkát vegyen, majd Tereskére vezetett. Az éjszaka az autóba aludt, majd reggel ébredés után elhatározta, hogy Monoron elrejti a kocsit, el is indult a kigondolt úti cél felé.
Tereskéről való távozásakor azonban kiszúrta két rendőr a még mindig ittas férfit, és megpróbálták igazoltatni, ő azonban nem állt meg, így üldözőbe vették.
Egészen Vácig menekült a rendőrök elől, ott az autó azonban defektet kapott, neki pedig az az őrült ötlete támadt, hogy belehajt a Dunába, hogy elrejtse a kocsit. Ezután elmenekült, végül Siófokon akadtak rá a rendőrök.

Az autót ugyan sikerült kiemelni a Dunából, de az használhatatlanná vált, ezzel 880.000 forint kárt okozott az ámokfutó a tulajdonosnak.
Az ügyészség a férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt – olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján