„A benzinnek ára van, kislány” – az utcán erőszakoltak meg egy fiatalt Debrecenben

A poklok poklát élte át.

Kedden ítélet született annak a két férfinak az ügyében, akik szexuálisan bántalmaztak egy fiatal lányt Debrecen belvárosában – állt a Debreceni Törvényszék csütörtöki közleményében.

Információk szerint 2023 augusztusában a vádlottak Hencidáról Debrecenbe utaztak szórakozni, ahol több helyre is betértek, másnap hajnalban pedig megismerkedtek a sértettel és annak barátnőjével az egyik piac utcai szórakozóhely előtt.

A 28 és 25 éves tettesek úgy döntöttek, kihasználják áldozatuk ittasságát, ezért felajánlották neki, hogy kocsival hazaviszik, de az egyik társasháznál a lány rosszul lett.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A benzinnek ára van, kislány

– mondta ekkor egyikük, majd megragadták a fiatalt és bedobták a lépcső mögötti füves részre, ahol lefogták, lehúzták a nadrágját és fogdosták a nemi szervét. A sértett erőteljes ellenállásának köszönhetően azonban a másodrendű vádlott felpattant, felkapta a lány táskáját és elfutott.

Ezt követően társa is elengedte a sértettet és ismerőse után ment. Mint kiderült, a táskában nem találtak semmi értékeset, ezért eldobták.

A két férfit bűnösnek találták társtettesként elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében. Az elsőrendű vádlottat, mint különös visszaesőt 7 év 6 hónap, míg a másodrendű vádlottat 6 év börtönrre ítélték.

2025. február 06. 10:39
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family