A Balatonban kereszteltek meg egy kisbabát

Az őskeresztény hagyományt kívánta követni egy pár és a Balaton vizében kereszteltette meg gyermekét.

Várdai Zsolt és Megyeri Alexandra egy rég feledésbe merült módját választotta kisfiuk megkeresztelésének.

Ők ugyanis nem templomban kereszteltették meg féléves kisbabájukat zsombort, hanem a Balaton vizében – számolt be róla a ZAOL.hu.

A keresztelő a balatonlellei szabadstrandon volt, Balatonlelle plébánosa Szűcs Imre végezte a szertartást. Korábban ő adta össze a párt, és ő javasolta most azt, hogy a gyermeket ősi keresztény hagyomány szerint kereszteljék meg.

Mind a szülők, mind a keresztszülők rövid ruházatot viseltek a szertartás alatt, és a plébános is rövidnadrágot és pólót viselt a hófehér alba alatt.

 

A különleges keresztelés előzménye, hogy Imre atya vízkeresztkor nem a templomban szentelte a vizet, hanem a Balaton parton. Akkor megszentelte és megáldotta a tavat. Most pedig azt szerette volna, hogy Zsolt és Alexandra első gyermekét, a kis Zsombort a megáldott tó vizével keresztelje meg. A pár rendkívül hálás a plébánosnak a különleges élményért.

Bár napjainkban a keresztelés ezen formája nem igazán fordul elő, az őskeresztény egyházban természetes volt, hogy Krisztus apostolai tavakban és folyókban szolgáltatták ki a szentséget.

2021. augusztus 31. 15:02
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...