
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
„Együtt élünk vele, mert nem tudunk mást tenni...” – mondta az unoka, közben kezét tördelte, majd elsírta magát a tárgyaláson a minap.
A 94 éves nagymamáját halálra verte, majd többször is megerőszakolta egy testvérpár Hegymegen, még 2020 őszén.
A támadóknak nem volt pénze, ezért döntöttek úgy, hogy kirabolják az idős asszonyt. Részegen bemásztak a hálószobája ablakán, befogták a száját, majd nyakon fogva a földre fektették és felváltva megerőszakolták. Egyikük ütötte is közben.
„Közben pofozta a tenyerével a mamát, aki már akkor nem védekezett, de magánál volt. Végül bele**lvezett” – hangzott el a tárgyaláson.
Miután az asszony elájult a veréstől, a két férfi átkutatta a házat. Megtalálták az idős nő félretett 100 ezer forintját, majd elmenekültek a pénzzel. Egyiküknek azonban még ez sem volt elég. A rablás után visszament a mozdulatlan nőhöz.
„Tudatában voltam annak, hogy a mama már halott. Ennek ellenére erőszakoltam meg megint” – vallotta az egyik elkövető.
Az üggyel kapcsolatban most megszólaltak az idős nő unokái. Azt mondták, azóta sem tudták feldolgozni a tragédiát. Jóban voltak a nagymamával, korábban sokat látogatták és mindenben segítették. Ezért lett gyanús, amikor nem válaszolt a hívásokra.
„Már vagy két napja nem vette fel a telefont. Így kezdődött az egész” – idézte fel.
Elmentek hozzá, de hiába kopogtattak. Ekkor bemásztak az ablakon keresztül, de a házban hatalmas volt a felfordulás.
„Fel voltak borogatva a berendezési tárgyak, a TV-je bele volt borítva az ágyába, természetesen üres volt az ágya, a párnája a földön volt” – részletezte az unoka.
Mivel sehol nem találták az asszonyt, hívták a rendőrséget.
„Megtalálták a mamát a két nagy fotel háta mögött a földön” – tette hozzá.
Az unokák szerint a 94 éves áldozat lánya már az idős nő halála előtt is betegeskedett, de a tragédia óta még rosszabb lett az állapota.
„Nem él már addig, hogy feldolgozza” – véli az unoka.
Az erőszakolók korábban tagadták bűnösségüket. Egyikük próbálta társára terelni a gyanút. Azt mondta, ott sem volt az erőszak estéjén, ugyanis dolgozott. Az ügy további tárgyalással folytatódik.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért