
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Életmentő csapatmunkával kezdték a napot a budapesti rendőrök szerdán. Egy óbudai gyógyszertárból érkezett a bejelentés reggel a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, miszerint egy középkorú nő telefonált hozzájuk, aki nagy mennyiségű nyugtatót vett be. A segélykérő nem árulta el sem a nevét, sem azt, hogy hol lakik. A gyógyszerészek próbálták kérdezgetni, hátha megtudnak tőle valamilyen információt, de a nő csak annyit mondott el, hogy milyen gyógyszert vett be, majd letette a telefont - olvasható a BRFK Információs Portál közösségi oldalon.
A bejelentést Horváth Andrea Ildikó zászlós a BRFK Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese kezelte, aki a III. kerületi Rendőrkapitányság járőrpárosát, Onder Béla főtörzsőrmestert és Csortán Tímea őrmestert küldte a gyógyszertárba, hátha a helyszínről még több információt sikerül szerezniük.
A rendőrök úgy kezdtek neki az életéről lemondó telefonáló keresésének, hogy szinte semmi nem volt a kezükben. Tudták, hogy nő, középkorú, és azt, hogy milyen vényköteles nyugtatót vett be. Próbálták valahogy leszűkíteni a kört, így abból a verzióból indultak ki, hogy a hívó szándékosan telefonálhatott be pont abba a gyógyszertárba.
A gyógyszerészek rögtön el is készítettek egy listát, hogy receptre kik vásárolták náluk az utóbbi időben azt a fajta gyógyszert. Az adatokból az ügyeletes és a járőrök három kerületi címre szűkítették a vásárlók listáját, majd sorban ellenőrizték azokat.
A módszer végül sikerrel járt, a kiválasztott címek egyikén megtalálták a segítségre szoruló nőt; lakásának ajtaja nyitva volt, egy ágyon fekve találtak rá. Mellette gyógyszeres dobozok árulták el, hogy mekkora mennyiséget vett be, mivel – bár még eszméleténél volt – már nem tudott beszélni. A gyógyszerekből több mint 90 szem hiányzott. A levegőt ekkor már nehezen vette, így Onder Béla és Csortán Tímea a mentők kiérkezéséig próbálták ébren tartani, és olyan helyzetbe fektetni, hogy könnyebben tudjon lélegezni. A 61 éves nőt a mentők stabil állapotban szállították kórházba.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen