
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Fia utolsó ajándékát szorongatva nyilatkozott Jutka. 29 éves imádott gyerekét még csütörtökön gyilkolta meg egy nő a Marina parton. Csak pár hónapja voltak együtt.
„Soha nem gondoltam volna esküszöm, hogy ez a hölgy meg fogja az én gyerekemet szúrni, soha, soha, soha” – mondta.
Ennek ellenére az édesanya érezte, hogy valami nincs rendben. Ő úgy tudja, hogy fia már épp a cipőjét húzta fel, amikor a nő részegen rárontott egy késsel és oldalba szúrta. A férfi próbált kimenekülni az ajtón, sőt a mentőket is ő hívta.
„El tudott mondani annyit, hogy ő kicsoda, megszúrtak és ahol történt ez, csak a címet nem mondta meg” – tette hozzá.
A férfi ugyanis a folyosón összeesett és meghalt. A házban élők szerint a 34 éves kétgyerekes anya még a gyilkosság után is magából kikelve őrjöngött.
<<8 óra 55 perckor meghalt a gyerek. 8 óra 55 perckor halott volt. A 29 éves gyönyörű szép gyerekem, és még akkor is tudom, hogy ő biztos, hogy előtte is őrjönghetett, mert állítólag szanaszét állt a haja, ő már őrjönghetett, nem tudom, nem tudom, annyira nem is ismertem, velem nem beszélt” – részletezte Jutka.
A gyilkossággal gyanúsított kétgyerekes anyát nem tartóztatták le, hazamehetett Veszprémbe az édesanyjához a lábán nyomkövetővel. A meggyilkolt férfi édesanyja nem érti miért nem került börtönbe. Úgy tudjuk önvédelemre akar hivatkozni, habár egyelőre nem tett vallomást. A férfi családja szerint azonban ez elképzelhetetlen és ezt be is fogják bizonyítani. Volt barátnői például azt mondták készek tanúskodni is a bíróságon.
„Én csak arra kérem a drága jó Istent, ha tényleg meghallgat, meg a bíróságot, igazságos ítélet legyen” – fogalmazott a megölt férfi édesanyja, akiben most a mécsesek és egy gyerekrajz tartja a lelket, amit a lakása elé raknak fia barátai. Csak azt sajnálja, hogy a gyereke már nem tudja elmondani, mi is történt azon a végzetes napon. De ügyvédet fogad, hogy megvédje megölt fia becsületét.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi