6 éves kisfiút élesztettek újra a siklósi fürdőben, újabb részletek derültek ki

Majdnem vízbe fulladt egy hat éves kisfiú egy siklósi wellnessközpontban. A Tények információi szerint a szülők magukra hagyták hat és hét éves gyerekeiket és elmentek szaunázni. A rendőrség eljárást indított a szülők ellen.

Egy siklósi gyógyfürdőben fulladt kishíján tragédiába egy wellness pihenés péntek délután. Egy hat éves kisfiút újra kellett éleszteni, miután majdnem belefulladt a 110 centimétes medencébe. A Tények információi szerint a négy tagú család Pest vármegyéből érkezett Siklósra egy több napos kikapcsolódásra. Úgy tudjuk azonban, hogy a szülők felügyelet nélkül hagyták a hat éves gyereket és hét éves nővérét a medencében, majd elmentek szaunázni. Amíg pedig ők ott voltak, a kisfiú levette magáról a karúszókat, így lubickolt a vízben. Egy idő után azonban a testvérének feltűnt, hogy öccse túl sokáig van a víz alatt. Próbálta kihúzni a medencéből, ezt vette észre az úszómester, aki azonnal cselekedett. Amint kiszedte a vízből az eszméletlen kisfiút elkezdte az újraélesztését, és hívta a mentőket.

A mentők nagyon gyorsan két percen belül a helyszínen voltak. A kisfiú már lélegzett. Ellátás közben kezdett magához térni. Oxigénadás, infúzióbekötés után szállították, viszonylag stabil állapotban kórházba.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást a szülők ellen.

2025. április 27. 07:33
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Igéző szemek, telt ajkak, hosszú barna haj és persze tökéletes alak. Ez ma egy jó kiindulási alap arra, ha valaki sz...
family
190 kilóval guggolnak, 110 kilót kinyomnak fekve és felhúznak csaknem két mázsát... és nem bivalyerős férfiak, hanem...
family
FRONTÁLIS - Hat hetes újszülöttet kellett újraéleszteni egy baleset után Balatonendrédnél. Az anyja éppen szoptatta,...
Tillának gyógyszert kell szednie. Nem elég az alkoholprobléma, itt van ez a kis magas vérnyomás is. De erre is van m...
family
Vajna Timi napok óta szédül és fáj a feje a rengeteg vérveszteségtől, és a gerincvelőbe kapott érzéstelenítés is meg...
family