koronavírus

576 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak

Az Oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be. Az első három nap összesen már 388 ezer oltás történt, közülük 319 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és közel 48 ezer eddig oltatlan ember is döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.

Az Oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be. Az első három nap összesen már 388 ezer oltás történt, közülük 319 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és közel 48 ezer eddig oltatlan ember is döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 857 451 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 862 főre emelkedett. 6858 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 680-an vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióhét harmadik napján újabb 132 ezer oltást adtak be. Az első három nap összesen már 388 ezer oltás történt, közülük 319 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és közel 48 ezer eddig oltatlan ember is döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.

A beoltottak száma 6 072 192 fő, közülük 5 816 050 fő már a második oltását is megkapta, 2 153 117 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 12 165 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 057 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma -írta koronavirus.gov.hu.

A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. Az Oltási akcióhét keretében reggel 7 órától este 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra. A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. Az oltópontok elérhetősége és minden fontos az

Oltási akcióhétről elérhető: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol

2021. november 25. 08:09
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Az ürömi szüreti felvonuláson leszakadt egy lovasszekér jobb oldala a rajta tartózkodók alatt szombaton délután, els...
Nem elég csak Magyar Péter fotója mögé bújva várni a sikert, de tenni is kell az ott élőkért.
AZ ÉLETEDDEL JÁTSZOL! - Villámgyors fogyás, rettenetes ár: hamis, ellenőrizetlen fogyasztószerek terjednek a feketep...
family
TRAGÉDIA - A születésnapja után pár nappal gázoltak halálra egy nőt Ebesen. A biciklijével akart kikanyarodni egy má...
A Fidesz frakcióvezetője keményen nekiment a publicistának azért, mert a vasárnapi rendezvényen fellépteti Látó Jáno...