
Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya
A hetvenes évei közepén járó dél-somogyi férfi és nála alig fiatalabb felesége kapcsolata a férj folyamatos italozása és féltékenykedése miatt megromlott, ezért a nő 2021 szeptemberében külön költözött. Ez csak fokozta a férfi indulatait és több alkalommal is életveszélyesen megfenyegette feleségét.
A gyilkosság napján a férfi a délutáni óráktól kezdődően italozott, majd az éjszaka elhatározta, hogy megöli a nőt. A lakásán magához vett egy fejszét és egy 15 centis kést, majd útnak indult.
A férfi mielőtt bekopogott volna a nőhöz, a bejárati ajtó melletti farakásból még magához vett egy fadarabot is, majd miután a feleség ajtót nyitott, azzal sújtott le először az idős asszonyra.
Miután a nő a földre került a férj a fején, a nyakán, valamint a felső végtagjain többször megszúrta, majd a fejsze élével, illetve fokával is több alkalommal fejbe ütötte. A tombolás után a férfi egyszerűen hazament.

Fotó: ügyészség
A nőnek még volt annyi ereje, hogy segítséget hívjon, de a mentőautóban életét vesztette.
A Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az idős férfival szemben. A Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az eset óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban