
48 millió forint készpénzt foglaltak le, lebukott a 43 éves férfi Dunakeszin
Elfogták, a bíróság letartóztatta a 43 éves férfit.
Tenyek.hu 2024. október 08., kedd 12:33
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás az ellen a 43 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint hosszú ideje adott el különféle drogokat budapesti és környékbeli vásárlóinak.
V. Sándort a nyomozók október elsején Dunakeszin fogták el. A lakásán kutatást tartottak, melynek során kábítószergyanús zöld növényi anyagot és fehér port, mérleget, önzáró tasakokat, mobiltelefonokat és közel 48 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a rendőrség.
Fotók: police.hu
Az egyenruhások útja innen Vácra vezetett, ahol egy külterületi ingatlanban marihuána termesztésére és terjesztésére rendezkedett be a gyanúsított. Az elektronikai berendezéseken kívül vegyszerek és tápoldatok is előkerültek. Nem volt kérdés, hogy a kihallgatása már az őrizetbe vétele mellett zajlott – tette hozzá a rendőrség.
A nyomozók még ezen a napon kihallgattak két olyan férfit is, akik V. Sándortól rendszeresen vásároltak marihuánát. A náluk alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük. Ők ugyan szabadlábon védekezhetnek az eljárás során, de a 43 éves gyanúsított a bíróság döntése alapján letartóztatásba került.
+Ez is érdekelheti

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg



