
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
A XXI. Kerületi Rendőrkapitányság közveszély okozása miatt indított eljárást egy budapesti nővel szemben, aki csütörtök délelőtt meggyújtotta a szemetet a csepeli háza udvarán, a tűz azonban az egész telekre szétterjedt - írta a police.hu.
S. Mónika úgy próbált megszabadulni a nagy mennyiségű háztartási és ipari hulladéktól az udvarán, hogy az egyik nikecell darabot meggyújtotta, majd egyszerűen bement a házába, ám a tűz percek alatt átterjedt az ott lévő öt bontásra váró autóra, hűtőgépekre, gumiabroncsokra és egyéb hulladékokra. A heves lángokat a tűzoltók fékezték meg.
A kerületi járőrök a nőt még aznap reggel az otthonában elfogták, majd előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra.
A 47 éves nőt a nyomozók közveszély okozása bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a gyújtogatást elismerte. Vallomásában azzal védekezett, hogy mérges lett, amiért az egyik utcabeli férfi az ő háza mellé hordta rendszeresen a szemetet, ezért két-három liter bor után úgy gondolta, meggyújtja azt.

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni