26 éve ölt Gersekaráton, egy apróság buktatta le az egykori rendőrt

Rendőr és katona is volt a gyilkosság után az a férfi, aki megölt egy nyugdíjas nőt Gersekaráton. A férfit tavaly kapták el, 25 évig bujkált, a DNS-e buktatta le és pénteken állt bíróság elé.

Kiderült, hogy az akkor csak 21 éves férfi pár házzal arrébb lakott a nyugdíjastól, akit megölt. Betört hozzá, megverte és megfojtotta, majd a kerti WC-be dobta az asszonyt. Ékszereket vitt el tőle és 50 ezer forintot. A férfi nem bukott le, később katonának állt, sőt még rendőrként is dolgozott. Miután leszerelt traktorosnak állt.

A gyilkos felesége most ott volt a tárgyaláson, egy puszit is akart adni a férfinek, szerinte ugyanis a férje ártatlan.

Az ügyben most tartottak előkészítő ülést a bíróságon. Ha a férfi beismerte volna a gyilkosságot, akkor 12 év fegyházbüntetést kapott volna. De végül nem tett vallomást. Ügye így jövőre tárgyalással folytatódik. Akkor már sokkal szigorúbb büntetésre számíthat.

Az ügyészség egy rendőri jelentésre, a DNS-mintára és egy hazugságvizsgálóval elkészített kihallgatás eredményére alapozza a vádat.

2022. november 12. 11:12
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family