
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Paravánnal takarták el a tűzoltók azt a középkorú alpinistát, aki csütörtök délután zuhant le a 14. kerületi Rózsafüzér Királynéja-templomról.
Az épületet felújítják. Úgy tudjuk a férfi éppen ablakot tisztított, amikor a baleset történt. Információink szerint a munkás 25 métert zuhant és egy helyszínen dolgozó férfi talált rá az épület kerítéssel elválasztott kertjében. Úgy tudjuk az alpinista nem volt magánál. Az vérfagyasztó jelenetet többen is látták.
A katasztrófavédelem munkatársai szerint egyértelműen munkahelyi baleset történt. Az esettel kapcsolatban kerestük a mentőket is, válaszként azt írták: a középkorú férfit súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A környékbeliek úgy tudják a kötéltartó vagy a kötél sérülhetett meg munka közben, ezért zuhant le a férfi. Egy szakember szerint azonban, ha a kötelet jó helyre kötik be, nem szakadhat csak úgy el, ugyanis 3000 kilót bír el.
Mások azt mondták a templom egyik szobor-eleme tört le, és az rongálta meg a kötelet. Ez már a szakember szerint is sokkal valószínűbb.
„Ha valami éles tárgy esik a kötélre, arra a párkányra, teszem fel, ahol a kötél meg van feszülve, ugye ott megint az van, hogy alpinista súlya megterheli a kötelet, a kötél feszültség alatt van, akár az egyik is, de ha ráesik az éles tárgy, nagyon könnyen el tudja vágni” – magyarázta a Tényeknek egy szakember.
Ugyanúgy, ahogy a biztosító kötelet is, a munkás ugyanis két kötelet használ egyszerre a magasban. A baleset helyszínén volt a rendőrség is, azonban eljárás nem indult az ügyben.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen