
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Üresen árválkodtak a székek a Szegedi Ítélőtáblán csütörtök reggel, az édesanyját meggyilkoló, 16 éves fiú ugyanis nem ment el a másodfokú tárgyalására. A kamasz két és fél éve különös kegyetlenséggel ölte meg az anyját Jakabszálláson. A vádlott korábban beszélt tettéről.
Két csapást mértem ugyebár a baltával, két csapást mértem rá, ugyebár az egyiknél elsőnek lerogyott, máshogy nem tudnám leírni, a másodikra pedig ugye meghalt és elesett
– mondta rezzenéstelen arccal korábban.
A támadó először halállistát készített, arra írta fel, hogy kiket akar majd megölni. Az első helyen az édesanyja, Szilvia neve állt. A nőt 2022 végén ölte meg. A végzetes napon nem ment iskolába, hanem elrejtőzött a házukban és lesben állva várta, hogy hazaérjen az anyja. Amikor a nő bement a házba ököllel megütötte, majd kétszer lesújtott rá a baltával. Ezután feltakarította a vért, az anyja holttestét pedig az ágyba fektette és elmenekült. A nőt az élettársa találta meg.
A fiút elsőfokon fiatalkorúak 11 év börtönére ítélték.
A gyilkos fiú azonban enyhítésért fellebbezett, az ügyben most hirdettek ítéletet másodfokon. A büntetés mértékén nem változtatott a bíróság.
Az ítélet jogerős, a saját anyját meggyilkoló fiú 25 éves korában szabadulhat.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért