2009-ben áll először bíróság elé a pedofil férfi, a korábbi ügyeknek nem lelni nyomát
Az nem világos, hogy mi történt 2006-ban, de a pedofil-nyilvántartásban is említett brutális, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával 2009-ben folyamatban levő büntetőper anyagaiban utalnak rá, hogy 2006-ban is indult egy hasonló ügy miatt büntetőeljárás.
Erről sem találni hivatalos anyagot, de a Magyar Nemzet egyik bírósági tudósítása megjegyzi, hogy abban az ügyben a BRFK ifjúságvédelmi osztálya folytatta a nyomozást kétrendbeli megrontás és tiltott pornográf felvételek készítése és tartása miatt.
Egy másik cikkben az eljárásról azt írták 2009 tavaszán, hogy az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság fogja tárgyalni, de még nem tűztek ki határnapot. (Tehát a vádemelésig biztosan el kellett jutni, a pedofil-nyilvántartás azonban 2006-os bűnelkövetést nem jegyez, ami arra utal, hogy nem ítélték el.)
2009-ben rendőri múltja miatt nyilván összeférhetetlenség okán a Fejér Megyei Bíróságon (azóta Törvényszék) zajlott a büntetőper a lehető legsúlyosabb bűncselekmények vádjával. Összesen huszonhét rendbeli szexuális cselekmény volt a vád, az áldozatok pedig nehéz sorsú intézetis kiskamaszok.
Bár Somogyvári végig tagadott és azzal védekezett, hogy rendőri munkája amiatt akarják félreállítani, manipulálták a gépét és rátöltötték a gyermekpornográf tartalmakat, még a szakértők is cáfolták, akik szexuális aberrációját is megállapították.
Védekezése során azzal is próbált érvelni, hogy homoszexuális, ami betegség, de ferde hajlamát sem tekintették a büntethetőséget kizáró tényezőnek.
Somogyvári tibor négy társával abuzálta a kamasz fiúkat, sőt, több gyereket is beszerveztek
A Fejér Megyei Bíróság előtt zajló pernek összesen 11 vádlottja volt, közülük hatan fiatalkorúak. A vád többek között huszonhét rendbeli megrontás bűntette volt.
A terheltek – a fentiek szerint Somogyvárival együtt öt felnőtt férfi – fiatalkorú, állami gondozott és csellengő fiúkat vettek rá arra, hogy számukra pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtsanak. Az aktusok egy része Somogyvári egyik ismerősének budapesti lakásában zajlott.
A szexuális cselekményeket, amelyekhez több esetben használtak különböző extrém szexuális segédeszközöket, videóra vették és a felvételeket terjesztették. Egy idő után több áldozatukat arra is rávették, hogy pénzért más gyerekeket szervezzenek be az ismeretségi körükből.
A Magyar Nemzet tudósításában azt írta, információik szerint nem igaz, hogy az összes áldozat nehéz sorsú gyermekotthonos fiatal volt. Az újonnan beszervezettek között többen jó anyagi helyzetben lévő családokból származtak.
Három év előzetes, 2016-ban jogerős ítéletek
2007. július 3-tól a férfi előzetes letartóztatásban volt mintegy három évig, csakhogy ez idő alatt jogerős ítélet nem született. Az ügyben 2009. május végére terveztek ítélethirdetést.
Az ítéletről semmilyen anyagot nem találtunk a világhálón, ezért a Fejér Vármegyei Törvényszékhez fordultunk és megkérdeztük, milyen ítélettel zárult a büntetőper.
Ami bizonyos, hogy az ítélet nem volt jogerős. A pedofil-nyilvántartás ugyanis a jogerős ítélet dátumaként 2016-ot hozza. Az sem világos, hogy 2010 és 2016 között ült-e.
A szigetszentmiklósiak úgy emlékeznek, hogy 2010 után sokáig kint volt, illetve fentebb írtuk, hogy a 2015-ös kézilabdás szakmai anyagban már megtaláltuk a nevét. Ami tény, hogy 2016-ban, a jogerős ítéletek után lecsukták, viszont 2018-ban már újfent kint volt.