
Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen
Több mint 6 kilogramm kokaint találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy Ecuador-Isztambul-Budapest útvonalon érkező magyar állampolgárságú utas csomagjában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, hogy a pénzügyőrök a rendőrök jelzésére átvizsgálták egy magyar állampolgárságú, 70 éves férfi csomagjait, amelyek között egy kézipoggyászként szállított fogászati készüléket találtak, ami a felépítése miatt gyanút keltett.
Az eszköz külső borítása ugyanis preparált volt, szélei ragasztottak, rögzítései nem eredetiek, idegen csavarokkal erősítettek - fejtették ki.

Fotó: NAV
A többrétegű burkolatot megbontva a készülékből összesen 6540 gramm kábítószergyanús anyag - a kábítószerteszt szerint kokain - került elő.
A csaknem 200 millió forint feketepiaci értékű kábítószert a pénzügyőrök lefoglalták.
A NAV munkatársai a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható utast, valamint a lefoglalt kábítószert átadták az ügyben illetékes Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnak - áll a közleményben.
MTI

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz