
19 éves fiatal késelt Tatabányán
A 19 éves Renátónak már novemberben is meggyűlt a baja a törvénnyel, akkor azonban kés helyett az ökleit használta.
Tenyek.hu 2021. december 30., csütörtök 13:20
A rendőrségre szerdán délután érkezett a bejelentés, miszerint egy személy késsel rátámadt egy férfira Tatabányán. Az egyenruhások azonnal kivonultak a helyszínre, majd adatgyűjtésbe kezdtek. A férfi elmondta, hogy a vita hamar tettlegességig fajult, ugyanis ismerőse elővett egy kést, majd megsebesítette vele az arcát - közölte a police.hu.
A rendőrök a feltételezett elkövetőt a lakásán elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. Ezt követően K. Renátót gyanúsítottként kihallgatták, ellene súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Fotók: police.hu
A nyomozók ugyanakkor egy másik ügyben is kihallgatták gyanúsítottként a 19 éves férfit, aki november 15-én egy szóváltást követően támadt rá a sértettre, őt rugdosta és ököllel több alkalommal megütötte. Ellene súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás.
A rendőrök K. Renátót őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.
+Ez is érdekelheti

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi



