
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Emberkereskedelem, kényszermunka és emberrablás elkövetése miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A megalapozott gyanú szerint egy 21 éves nagyhajmási férfi 2021. március 5-én délután egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt egy 61 éves répcevisi férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt azért, hogy majd prostituáltként dolgoztassa Olaszországban. A vásárlást követően a sértettet a nagyhajmási házába vitte, ahol fogva tartotta, és azt mondta, hogy csak akkor engedi szabadon, ha az érte adott pénzt kifizeti. A nőt végül pár nap után elengedte – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások 2021. augusztus 10-én kora reggel Dombóváron, egy összehangolt akció keretében fogták el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit. Előállították őket a főkapitányságra, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a járásbíróság elrendelt.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen