15 évesen, a szeme láttára gyilkolta meg apja az édesanyját

Napsugár önszántából nevelőotthonba ment, ahol rossz társaságba került, most körözik.

2021. november 20. 09:56

Édesapja egy erőszakos férfi volt, aki rendszeresen bántotta a családját. Távoltartási végzés sem tudta megállítani a férfit, egy nap beállított családjához és több késszúrással meggyilkolta feleségét a gyerekek előtt. Szilveszter elrejtette a húgát apja elől, majd haldokló édesanyja segítségére sietett. Felbőszült István őt is bordán szúrta, majd a támadást követően kirohant a házból és egy közeli kertben öngyilkos lett.

A két árva nevelését az anyai nagymama vállalta el, szeretettel nevelte őket, ám a lány nem bírta feldolgozni a történteket. Ki akart szakadni a régi életéből, hogy elfelejtse a borzalmakat, és egy év után önszántából nevelőintézetben folytatta az életét. Ismerősei szerint rosszul döntött, rossz társaságba keveredett. Egyik barátnőjével – akit szintén bántalmaztak – elhagyták az intézményt és az utcán csavarogtak. Ezt követően egy bűnbanda Németországba vitte Napsugárt és erőszakkal fogva tartotta. A lány félelmében testvéréhez fordult segítségért. Szilveszter hosszas intézkedés után elrendezte, hogy Napsugár épségben visszatérhessen Magyarországra - írta a Blikk.


Ám hiába érkezett haza, Napsugár ismét bajba keveredhetett, ugyanis a rendőrség hivatalos oldalán, a police.hu körözött listáján feltűnt a lány fényképe. A napilap utánajárt, mi történhetett a hányatott sorsú fiatallal. Ismerősei szerint a körözése mögött egy rosszindulatú roko állhat, aki rablással vádolja a lányt.

"A rendőrségi ügyével kapcsolatban semmit sem szeretnék mondani, megígértem a nyomozóknak, hogy hallgatok. Azt azonban fontosnak tartom, hogy a testvérem egy nagyon jó és érzékeny ember, aki velem együtt egy borzalmon ment keresztül, ami az egész további életünkre rányomja a bélyegét. Jelenleg az a tervem, hogy megpróbálom elérni, nyissák újra a gyilkossági ügy aktáját, higgye el nekem mindenki: rengeteg megválaszolatlan kérdés van még édesanyám halálával kapcsolatban. Pokoli évek vannak mögöttem, szerencsére volt erőm talpra állni, de kutya kötelességemnek érzem, hogy minden apró részlet kiderüljön, és akinek kell, bűnhődjön azért, amit elkövetett" – nyilatkozta a Blikknek Szilveszter, aki szeretné tudni, hogy merre jár a húga, bármi is történt vele, bárhol is van, ő haza várja.

 

 

A címlapfotó: police.hu

Újabb fizetésemeléssel Magyarország előre megy, nem hátra!
Magyarország előre megy, nem hátra! – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök legújabb, közösségi oldali posztjában...
Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki ...
Különleges helyen ünnepelte születésnapját az Agymenők sztárja
Kaley Cuoco az Agymenők sorozat Pennyje 36. születésnapját ünnepli, ám nem teljesen felhőtlen az öröme 3 hónappal ez...
Igazi szörny volt a kislány ágya alatt
Egy ausztrál család otthonában hajnali egykor kellett szétszedni egy kislány ágyát, hogy el lehessen távolítani egy ...
A botrányok ellenére Gyurcsány elégedett Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel
Az elmúlt napok, hetek botrányos kijelentései és ügyei ellenére is kiállt Gyurcsány Ferenc Márki Zay Péter és Karács...
Vascsővel ment gumicukorért
A 28 éves férfi egy esztergomi áruház ajtaját csővel ütötte, hogy bejusson.
Tények este teljes adás, 2021. december 2., csütörtök
REJTÉLY - Megölhettek egy idős férfit Cegléden. Napok óta szabadon kóboroltak a kutyái, így derült fény a gyilkosság...
Mind a négy nagyszülőjét elvesztette négy éven belül - Tények Plusz 18.45
A Farm VIP sztárja, Henry Kettner lelkileg nehezen élte meg, hogy sorozatosan szembe kellett néznie az elmúlással......
Nagy dobásra készül Serena Williams
Közösségi oldalán jelentette be, milyen klassz dologgal rukkol elő jövőre.
Újabb állatfaj halt ki
Már az 1970-es években kihalt a norvég farkas, a ma Norvégiában és Svédországban található ragadozók valójában Finno...