13 éves hekker izzasztotta meg a magyar rendőröket

A 13 éves fiú olyan biztonsággal mozgott a számítógépes világháló legsötétebb bugyraiban, hogy még a számítástechnika világában járatos fiatal rendőröknek sem volt könnyű szétszálazniuk az ügyet.

A rendőrség a Facebook-oldalán számolt be a megdöbbentő esetről. Egy 13 éves hekkert kapcsoltak le ugyanis a nyomozók.

A bejelentés még tavasszal érkezett a rendőrségre. Egy esztergomi diák anyukája jelezte, hogy valaki belépett a Kréta iskolai rendszerbe a gyerek jelszavával. Információs rendszer vagy adat megsértése gyanújával indított nyomozást az Esztergomi Rendőrkapitányság.

"Felvettük a kapcsolatot a Kréta-rendszer üzemeltetőjével, hogy megtudjuk, azon a napon milyen IP-címmel léptek be a hálózatukba" – mondta Pirtyák Gyula főtörzsőrmester, az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója.

A feljelentésben az is szerepelt, hogy valószínűleg a sértett e-mail-fiókjába is beléptek, továbbá egy VanityEmpire című játékba is próbáltak, ugyancsak az ő nevében. Természetesen tanúként kihallgattuk a diákot is, akinek a sérelmére történt mindez. Elmondta, hogy a Discord közösségi platformon lépett kapcsolatba egy Lil AdaM nevű felhasználóval, aki küldött neki egy AutoClicker fájlt. Ez egy játékprogram, de benne egy adathalász fájl is el volt rejtve, ami a játék megnyitásával a felhasználó gépére került.

Kiderült, hogy a rejtélyes Lil AdaM megszerezte a diák számítógépén elmentett összes felhasználónevet, így tudott belépni a Kréta-rendszerbe. Az elektronikus levelezésbe és az említett VanityEmpire játékba már nem nyert bebocsátást, mert azoknak erősebb volt a védelmi rendszerük.

 "Az Instagramon találtuk meg a Lil AdaM nevű felhasználót, és az onnan letöltött képeket úgy azonosította egy arcfelismerő program, hogy ő egy debreceni lakos – folytatja a történetet Pirtyák Gyula. Lett volna tehát egy elkövetőjük, ám közben megkapták a Kréta-rendszer üzemeltetőitől az IP-címeket. Ezek alapján viszont aznap nem ő lépett be oda a sértett jelszavával, hanem egy kisvárdai férfi; pontosabban annak 13 éves fia" - tette hozzá az Esztergomi Rendőrkapitányság nyomozója.

A nyomozók ellátogattak Kisvárdára, ahol kihallgatták a családot, és a 13 éves fiú elismerte, hogy a virtuális térben kötött ismeretséget Lil AdaMmal, az ő képeit felhasználva készített magának álprofilt, majd letöltött az internetről egy nyílt forráskódú programot, aminek ő írta meg a második részét, és így lett egy adathalász programja, amivel Lil AdaM néven szerzett meg különféle információkat. Döbbenetes történet, és nem is az adathalászat, hanem az elkövető életkora okán - tette hozzá a rendőrség.

Ez a 13 éves fiú olyan biztonsággal mozgott a számítógépes világháló legsötétebb bugyraiban, hogy még a számítástechnika világában járatos fiatal rendőröknek sem volt könnyű szétszálazniuk az ügyet.

Elsőként lefoglalták a fiatalkorú elkövető SSD-kártyáját és mobiltelefonját, és kiderült, hogy lejárati dátumokkal és biztonsági kódokkal együtt szerzett meg bankkártyaadatokat. Netflix-, Facebook- és 40-50 Discord-felhasználó kódjával tevékenykedett a világhálón.

A rendőrök szerint a fiatal elkövető a kihallgatásán büszkén mesélte, többen kérték tőle, hogy hajtson végre terheléses támadásokat bizonyos oldalak ellen, ezért 8–10 ezer forintot is fizettek volna neki, de végül nem tett ilyet.

A történet ráadásul arra is felhívja a figyelmet, hgy a világhálón mindenkinek óvatosnak kell lennie, ne adjunk meg személyes adatokat senkinek, és ne biztosítsunk ismeretleneknek úgynevezett távoli hozzáférési lehetőséget se eszközeinkhez - hangsúlyozta a rendőrség.

2021. augusztus 14. 13:07
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A háromgyerekes anyuka nemcsak otthon ragad seprűt.
Másolja, árnyékolja, rászervez – Magyar Péter újabb posztja nemsokra Orbán Viktoré után érkezett.
Majd áprilisban válaszolunk a provokációra, üzente a Tisza-vezérnek Dömötör Csaba.
Napok óta tart a számháború az október 23-ai tömegrendezvények kapcsán.