13 éves fiú fulladt meg Kimlénél, borzasztó részletek derültek ki

Civilek, búvárok és a tűzoltók is keresték. Végül egy halradaron látták meg a holttestét. Szülei egyetlen fiukat gyászolják, a gyerek akrobatikus kosárlabdázott, edzőit is megrendítette a tragédia.

Csáklyákkal, evezőkkel vizsgálták át a vizet, összesen 20 csónakkal indultak el a mentőegységek, tűzoltók, búvárok és civilek, hogy megtalálják azt a 13 éves fiút, aki mágneshorgászat közben merült el a Mosoni-Dunában Kimlénél szerdán.

Egészen éjfélig keresték, de jött a vihar, így abba kellett hagyni a kutatást. Végül csütörtökön 8 órakor találtak rá a holttestére.

A gyerek aznap három barátjával együtt ment ki mágneshorhászni a vízhez, úszás közben merült el.

Dobálják kötéllel a mágnest, de mindig a partról szokták, de ő meg rákötötte a kezére és úgy úszott

– mondta Tényeknek egy helyi.

Úgy tudjuk egy víz alatti fába akadhatott bele a fiú mágnese, ami egyből lerántotta a mélybe. Erről egy férfi beszélt, aki halradarral megtalálta később a gyerek holttestét.

Öt kilométer per órával folyik a folyó, tehát egyből elhúzta, ha valamit megfog az ember az egyből lenyomja a víz alá

– magyarázta Glogovácz Gábor.

A fiút barátai próbálták kimenteni, végül kiúsztak és a parton lévőktől kértek segítséget.

Egy felnőtt mindjárt be is ugrott a vízbe, utána úszott, de már nem érte el.

A gyerek nem tudta kiszabadítani a csuklóját a víz alatt, megfulladt.

Halradaron vették észre a gyerek holttestét, horgot dobtak a víz mélyére, többszöri próbálkozásra a kisfiú mágneskötele ebben akadt meg.

A gyerek szüleit sokkolta egyetlen fiuk halála. Egy győri akrobatikus kosárlabda csapat tagja volt. Edzőit is megrendítette a tragédia.

Iszonyat tehetséges volt. Vártuk aztán az U16-os csapatba is. Nagyon-nagyon kiemelkedő tehetséggel bírt, illetve motiválta a többieket, egybentartartotta a csapatot és idén is hozzásegítette a brigádot az ezüstéremhez

– mondták.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

2024. augusztus 16. 07:33
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
BRUTÁLIS - Megvertek, megaláztak és szexre kényszerítettek egy beteg 19 éves lányt kamaszok Budapesten. A legutóbbi ...
időjárás-jelentés, 2025. július 28., hétfő dél
időjárás-jelentés, 2025. július 28., hétfő reggel
BRUTÁLIS - Megvertek, megaláztak és szexre kényszerítettek egy beteg 19 éves lányt kamaszok Budapesten. A legutóbbi ...