126 késszúrással ért véget a két férfi szerelme Csornán, kiderült, egy harmadik fél is volt kapcsolatukban

A tragédia azért történt, mert a gyilkos megtudta, hogy párja beleszeretett egy másik férfiba. A bíróság 13 év fegyházra ítélte a gyilkost, de a döntés még nem jogerős.

Egy csornai házban gyilkolt meg egy 21 éves férfi egy 39 éves családapát tavaly áprilisban. Az áldozat egy pékség résztulajdonosa volt. Mindenki ismerte és szerette.

A két férfi még 2022 elején ismerkedett meg, szerelmi kapcsolatba kerültek és összeköltöztek. Az együttélés azonban nem volt felhőtlen, sokszor veszekedtek egymással. Ezért részben az ital volt felelős, de a féltékenység is közrejátszott.

Harmadik személy is időnként be volt vonva a szexuális aktusokba

– állította egy helyi a Tényeknek.

A tragédia napján is együtt volt a pár egy férfival. Az áldozat elkezdett vonzódni az ismerősükhöz, ez pedig nem tetszett az élettársnak. Összevesztek, az ismerőst pedig elküldték a házból. A vádlott is később elment otthonról, de aztán visszatért és egy ollóval halálra szúrta a párját.

A sértetten 126 szúrt, metszett, szúrva-metszett sérülés és további 15 tompa erőbehatástól származó sérülés volt. Tehát mindösszesen 141

– mondta a tárgyaláson Bóka Tibor bíró.

A holttestet az áldozat hozzátartozói fedezték fel, ugyanis furcsállták, hogy a férfi nem jelent meg lánya születésnapján, ezért mentek el hozzá. A gyilkos próbált elszökni, Miskolcon épp el akarták fogni a rendőrök, amikor a nála lévő késsel nyakon és mellkason szúrta magát. A férfi állapota válságos volt, újraélesztették sőt szívműtétet is végrehajtottak rajta, így túlélte. A bíróság hétfőn különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek mondta ki. 13 év fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A férfi nem fogadta el a döntést, fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős. Az ügy másodfokon tovább folytatódik majd.

2024. november 05. 11:22
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték - kö...
Összeomlott és pszichiátriai osztályra került egy 14 éves lány, miután egy férfi megerőszakolta egy dunakeszi lovard...
Utasokkal teli taxinak csapódott egy autós csütörtök éjjel Budapesten a Blaha Lujza téren. A vétkes sofőr és két uta...
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...