
Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen
Az ügyészség szerdai közleménye szerint az eset még 2021 novemberében történt Pest megyében.
A délutáni órában egy lány bevásárolni indult, mikor ezt két másik kiskorú fiú észrevette, biciklivel követni kezdték.
Megállították, majd pénzt követeltek tőle, azonban a lánynak esze ágában sem volt engedelmeskedni.
Mivel a fiúk komolyan vették az akciót, fellökték áldozatukat, majd miután zsebéből kivettek 1200 forintot, meg is rugdosták a földön fekvő gyereket. Ezt követően egyszerűen elhajtottak a helyszínről.
Mindkét fiú tisztában volt azzal, hogy amit tesznek, büntetéssel jár. Egyikük, a már folyamatban lévő eljárás alatt iskolában is erőszakoskodott több diáktársával, volt, akit megfenyegetett, volt, akit fel is pofozott.
Ellene társával ellentétben rablás mellet könnyű testi sértés miatt is vádat emelt az ügyészség.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta