
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Romániában egy 70 éves Nicolae Manolachet előzetes letartóztatásba helyezték a napokban, ugyanis kiderült, hogy 42 éves epilepsziás lányát 11 évre fogságban tartotta egy román betonbunkerben, Prahova megyében. A teljes elszigeteltségben lévő nő betegsége ellenére még orvosi ellátást sem kapott. - írja az Adevarul alapján a Főtér.
A bunker inkább raktárnak nézett ki belülről, a nő számára egy kanapé, egy büdös hőtőszekrény, és egy bádogvödörből rögtönzött latrina szolgáltatta az „összkomfortot”. A bunker ajtaján és ablakain rácsok voltak.
Az epilepsziás nőre nyomorúságos körülmények között találtak rá, pedig apja azt állította, hogy rendesen gondját viselte. Nicolae elismerte, hogy 2011-től, 11 éven át fogva tartotta lányát, de azzal védekezett, hogy lánya hajlamos elkóborolni az erdőben és félt, hogy egyszer baja esik. Az embertelen körülményekre már nem tudott magyarázatot adni, mint ahogy arra sem, miért nem biztosított neki orvosi ellátást.
A férfi 2002-ben tért vissza Romániába Amerikából, ahol még lánya szakszerű orvosi ellátást kapott. Kihallgatásakor azt állította, ő is a bunkerben lakott, de ezt a lánya tagadta. Az áldozat rossz egészségügyi állapota miatt nem tudták érdemlegesen kihallgatni, minden kérdésre „nem hiszem” vagy „nem tudom” válaszokat adott. Azt viszont elárulta, hogy édesapja néha meglátogatta, de sohasem aludt a bunkerben.
Címlapfotó illusztráció: Facebook.com/Poliția Română

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen