
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
A 27 éves férfi Angliából jött haza két éve nyáron, a kötelező 2 hét karantént az apja házában töltötte. Az utolsó napon úgy összevesztek, hogy az apa állítólag kalapáccsal támadt a fiára, aki kicsavarta a kezéből és ijedtében kétszer lesújtott vele. Majd az interneten rendelt hordót és kénsavat a holttest eltüntetéséhez.
Ezt követően a szoba közepén helyezte el a hordót és abba tette apja testét, mire a kénsavat öntött. Az elviselhetetlen szagra a szomszédok lettek figyelmesek.
A férfi most a tárgyalására vár az őrizetben.

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon