
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Egy fiatal pápai nő kért segítséget élettársával szemben, akiközös ingatlanjukban bántalmazta őt. A sértett épp közölte párjával, hogy szülők lesznek, mire a férfi dührohamot kapott, és féltékenységében az állapotos nőre támadt – számolt be pénteken a police.hu.
A 24 éves férfi nem először követett el erőszakot: már folyik ellene eljárás zaklatás, kapcsolati erőszak és testi sértés miatt.
A pápai rendőrök március 5-én délután elfogták és kihallgatták a gyanúsítottat, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték a letartóztatását.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek