
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Lesújtó hírt közölt pénteken a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO a Facebook-oldalán: tragédiával ért véget az eltűnt férfi keresése Csákberény térségében.
A kutatás a csütörtök esti órákban indult, miután a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérte a HUNGO közreműködését a rendőrség által koordinált személykeresésben. A csapat a helyszínen speciális eszközzel is segítette a kutatást.
A mentők a FŐNIX nevű telefonlokalizáló drónt vetették be, amely képes a mobiltelefonok jeleit bemérni még olyan területeken is, ahol a hagyományos lokalizálás nehézségekbe ütközik. Az eszköz mintegy öt órán keresztül pásztázta a kijelölt körzetet.
Az eltűntet azonban másnap, a kutatási területtől több kilométerre találták meg, de az életét már nem lehetett megmenteni.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen