
Különleges katonák védik az atomerőművet és az átjátszóállomásokat

Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Emellett a Dunántúlon gomolyfelhők is képződnek, amelyekből ott néhány zápor kialakulhat, máshol nem valószínű csapadék. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből főként a Dunántúlon néhol zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, hajnalban mínusz 3 és plusz 5, délután 13 és 18 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Szerdán is napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből főként a Dunántúlon néhol zápor is előfordulhat. A légmozgás mérsékelt marad, hajnalban mínusz 2 és plusz 6, délután 13 és 17 fok közötti hőmérséklet várható.
Csütörtökön napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyekből néhol előfordulhat zápor. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2 és plusz 5, délután 13 és 18 fok között alakul.
Pénteken túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, a keleties szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.
Szombaton túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás. A keleti, északkeleti szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.
Vasárnap túlnyomóan derült, száraz időre van kilátás, a légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
A nyitókép illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Különleges katonák védik az atomerőművet és az átjátszóállomásokat

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán