
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Megdöbbentő fordulatot vett egy több mint negyedévszázados rejtély, miután egy erdős területen elásva találták meg az évtizedek óta keresett F. Zita földi maradványait – számolt be kedden a police.hu.
1999. június 1-jén egy ceglédberceli férfi tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy 25 éves felesége két nappal korábban elhagyta a közös otthonukat. A nő úgy ment el, hogy a közel kétéves gyermeküket otthon hagyta. Az ügyben a Ceglédi Rendőrkapitányság körözési eljárást indított. A rendőrök tanúkat hallgattak ki és adatokat gyűjtöttek, azonban a nő nyomára akkor nem sikerült rábukkanni.
A férj már akkor arról beszélt a nyomozóknak, hogy a házasságuk megromlott. Elmondása szerint felesége többször hangoztatta: el akar költözni.
A nő felkutatására tett akkori intézkedések azonban eredménytelenek maradtak, az ügy éveken át megoldatlan maradt.
A fordulatot végül a sértett hozzátartozóinak információi hozták meg. A közelmúltban olyan új adatok kerültek a rendőrök birtokába, amelyek rövid idő alatt áttörést eredményeztek a nyomozásban. Néhány napja a rendőrök tanúként hallgatták meg F. Istvánt a körözési eljárás során. A ma már 64 éves férfi megtörte a csendet, és elmondta azt, amit közel 27 éven át titokként hordozott.
A vallomásából kiderült: a nő és az anyósa között régóta feszült volt a viszony, miközben a házasságuk is válságba került. A fiatal nő költözni akart, ám ebben sem a férje, sem annak édesanyja nem támogatta.
A férfi végül a rendőröknek megmutatta azt a területet Ceglédbercel és Cegléd között, ahol annak idején autóval vitte el felesége holttestét, majd elásta.
A rendőrök a helyszínen megtalálták a nő földi maradványait, amelyeket az eljárás során igazságügyi szakértő vizsgál. Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen