
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Halálos baleset történt szerda reggel Jászberényben, a Bajnok utcában - írta meg a SZOLJON.
Helyszíni információink szerint reggel fél nyolckor egy középkorú nő autóval indult dolgozni. Sajnos azonban már nem ért oda a munkahelyére, ugyanis előbb útpadkának sodródott, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az ütközés erejétől a pózna egyik lába kitört. A helyszínre a jászberényi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították a járművet, majd kinyitották az ajtót, a sofőrt pedig kiemelték az utastérből.
A balesethez mentőhelikopter is érkezett, helyszíni információink szerint azonban már nem tudták megmenteni a nő életét.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek